A Ladies First Consulting valamiért meglepően sikeres vállalkozás, gazdasági válság ide, gazdasági válság oda. Megalapítását követően a legelső ügyfele, az első számlatömbünk első számláján szereplő „vevő”, rögtön a legnagyobb hazai biztosítótársaság, ami jó ómennek bizonyult. A megalapítást követő évben külső szakértőkkel bővülő csapatba egy év múlva felvettük az első munkatársat – most pedig egy grafikai stúdióval közösen, kibővülve érdemi céggé alakulunk éppen. Ennek megfelelően marketingasszisztenst kerestünk egy facebook hirdetésben.
Igen, úgy gondoltuk, hogy az akkor mintegy 900 főt számláló facebook csoportunkban éppen elegendő lesz meghirdetni az állást, hogy elnyerjük egy ügyes, tapasztalt és jókedvű munkatárs kezét és munkaidejét. És igazunk lett.
Az fb hirdetés hatására 95-en jelentkeztek az állásajánlatra (a 95-ből csupán 8 fiú akadt). A jelentkezés feltétele egy prezentáció készítése és elküldése volt, tehát a rutinból életrajz-küldők nem kerestek minket. Az álláshirdetés hatására mind a blogunk, mind az fb odlalunk látogatottsága szignifikánsan megnőtt (ez egy tipp a hogyan növeljünk látogatottságot? típusú cikkek íróinak), utóbbinak a taglétszáma is jelentősen, csaknem ötven fővel növekedett egy hét alatt.
A jelentkezők között nagyon sok rendkívül lelkes lány volt: „a ti hirdetésetekre várok egy éve”, „ezt az álláshirdetést nekem találták ki”, „a sors keze” ésatöbbi. És ezt rendkívül jó érzés volt már olvasni is...
32 lánnyal találkoztam személyes beszélgetésen, és a 32 lányból legszívesebben 32-t felvettem volna. Ha lenne ennyi munkánk, hirtelen megnyernénk öt nagy multi minden ügynökségi vonatkozású munkáját, akkor nem is haboznék.
A 32-ből többen érdemi, stabil cégektől kívántak volna átlépni hozzánk, köztük olyan állami óriásoktól, mint a Magyar Államkincstár, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, vagy a Nemzeti Tankönyvkiadó.
Volt a jelentkezők között ismert televíziós személyiség, népszerű író és elismert, tapasztalt marketingszakember (mindhármójuk esetében úgy éreztem, annak a viccnek vagyok az egyik szereplője, aminek a csattanója így hangzik: „ki lehet ez az ember, hogy a pápa a sofőrje...?”) – bármelyikükkel megtiszteltetés lenne együtt dolgozni, de egyiküket sem tudom elképzelni, amint az én excel tábláim és prezentációim fölé görnyed, hogy időben készen legyen.
Volt teljesen pályakezdő, és volt évtizedes tapasztalattal bíró. Volt pénzügyes, ingatlanos, beszerző, divatszektoros, könyvkiadós, olajiparos, informatikus, építész, televíziós és rádiós szerkesztő, tánctanár és, és, és... Egy volt közös bennük: mindannyian nagyon szerettek volna a Ladies First-nél dolgozni.
Az elsőnél még azt hittem, beletrafáltam: pont legelsőnek hívtam be a megfelelőt. Aztán egyre többet vakartam a fejem, és már tudtam az első nap után, piszok nehéz lesz eldönteni, kit veszünk fel. Már az első kör után kitaláltam azt is: ennek a 32 lánynak nem fogjuk elengedni a kezét (legalábbis annak, aki örül, ha fogjuk).
Miután megszületett a döntésünk, ki a szerencsés egyetlen, aki ténylegesen nálunk fog dolgozni, meghívót küldtünk a többieknek, hogy szeretettel várjuk őket egy díjmentes, zanzásított, hétköznap délutáni személyesmárka-tréningre, hogy ezzel kárpótoljuk őket és segítsünk nekik a további munkakeresésben. Ma már túl vagyunk ezen az együttléten is, és jaj, nagyon jól sikerült. Túl jól.
Azóta is a kurzuson részt vevő tíz emberen variálok gondolatban, hogyan lehetne őket egy kísérlet keretében céggé szervezni... A tréning utolsó feladata ugyanis ez volt – addigra már megismerték egymást, legalábbis alapszinten, sokat beszéltek a tapasztalataikról, a lehetőségeikről, a vágyaikról – ezért azt képzeltük el, hogy egy képzeletbeli kommunikációs ügynökség tagjai vagyunk, és mindenkinek feladatot keresünk a cégben.
Ki lesz a pályázatíró? És ki a HR-es? Ki foglalkozik ügyfelekkel, és ki tartja a frontot az irodában? Ki tervezi a honlapunkat, és ki rendezi a rendezvényeinket? És igen, mindenre találtunk embert. Még a pénzügyekre is. Szóval nem kell valakinek egy frankó kis tízfős női cég? Éppen rendelkezésre áll egy, tele energiával, szabad vegyértékekkel, sok ötlettel, megvalósítandó álmokkal és vágyakkal.
Hogy kerek legyen a kép, hadd idézzek a résztvevők azóta nekünk írt leveleiből néhány mondatot:
„Köszönöm a napot és az útravalót. Mindenkitől tanultam valami újat.” – Nóra
„Nagyon hálás vagyok és köszönettel tartozom, hogy a munka és az álláskeresés kemény világában még találkozni ilyen emberekkel, mint Ti!” – Zsófi
„Még egyszer megköszönöm Nektek ezt a nagyon kellemes és hasznos csütörtök délutánt” – Hajni
„Az egyik legfontosabb dolog, amit számomra ez a rövid délután adott, az a másként gondolkodás lehetőségének felmutatása. Vagyis, hogy általatok, a Ti útmutatásotok révén jöttem rá, hogy mindeddig a munkakeresésben a hiányosságaimra fókuszáltam, vagyis, hogy ez azért nem jó, mert nem vagyok elég jó ebben, amaz azért nem jó, mert nincs ilyen vagy olyan diplomám, amaz meg azért nem jó stb... s most – röhejesen egyszerűen hangzik, de – felmutattátok azt, hogy azokból a képességekből, készségekből, kompetenciákból gazdálkodjam, amim most van, azokból építkezzem, ami már megvan, mint élettapasztalat. És külön köszönet azért az apróságért, hogy felhívtátok a figyelmemet arra is, hogy vonatkoztassak el a munka területéről, merjek figyelni a civil életben szerzett tudásra, gyakorlatra, szerethetőségre is...” - Tekla
Ez nagyon idétlen cím, ugye? 
