Molnár-Bánffy Kata

Holnap összejön a családunk, mint minden évben, február utolsó szombatján. Erről a találkozóról csak nagyon indokolt esetben szabad bárkinek távolmaradni (az egyik unokatestvérem egyszer ezen a napon szült, őt felmentette a családi tanács), és mert mindenki előre tervezhetően tudja, mikor és hol van, távoli utakról, messzi földekről is hazazarándokolnak a családtagok.

A családfő, a mi first lady-nk, a nagymamám. Öt gyereke van, húsz unokája és negyvennégy dédunokája (ebből három az én gyerekeim). Az öt gyereknek van öt házastársa, és a húsz unokából 14 nős vagy házas. (A maradék hatnak még nincs családja, tehát a dédunokaszám növekedése még bőségesen kilátásban van.) A nagypapám már nem él, tehát ez így összesen, talán ti is kiszámoltátok, 89 fő. Ehhez jönnek még a szüleink unokatestvérei, szóval összesen vagy százan találkozunk holnap – százan, és ez a szűk család, mint látjátok. Nagyanyámnak csak a leszármazottai (ha a házastársakat nem számítjuk) 69-en vannak.

Molnár-Bánffy Kata

A komfortzóna olyan fogalom, amelyet a tréningek világában, a személyiségfejlesztés világában gyakran hallunk. Az out door tréningek, de más tréningek is, gyakran építenek arra, hogy kirántják a mindennapos rutinból az embereket, olyan szituációba helyezik, olyan feladat elé állítják, ami minden csak nem megszokott – és aztán segítenek neki, hogy ebben az új szituációban, a komfortzónáján kívül felfedezzen magában olyan kompetenciákat, jellegzetességeket, amelyek sikerélménnyel töltik el, vagy amelyeket használhat a továbbiakban a napi munkája részeként. Esetleg olyan személyiségjegyeket, amelyek alapján megváltoztathatja, megújíthatja az életét. Egy ilyen tréninghelyzetben biztonságos körülmények között szélsőséges(nek gondolt) tapasztalatokat szerezhetünk. Legyőzhetjük a félelmeinket – ez már magában is nagyon előrevivő élmény lehet – és elindulhatunk a személyiségfejlődés útján. Azaz tanulunk, magunkról, élményszerűen, teljesen új dolgokat. 

Kurázsi mama női vállalkozó, mondhatni üzletasszony a világirodalomból. Jól megrakott kocsiján követi a hadsereget, pálinkát, meleg ebédet, övcsatot, inget, cipőfűzőt, miegymást árul a harminc éves háború svéd, finn, német, olasz és még ki tudja milyen nemzetiségű katonáinak. A háborúból él. Határozott célja van: a követhetetlen hullámokat verő, egész Európában súlyos veszteségeket okozó vallásháborúban, amelyben protestánsok és katolikusok irtják egymást a kontinensen az 1600-as évek első évtizedeiben, meg akarja menteni, a túléléshez akarja segíteni három gyerekét: az okos és vakmerő Eilifet, a buta ám becsületes Fejőt, és a néma, jószívű Kattrint. A háború hozzátartozik az életükhöz, a béke csupán „lyuk a sajton”, de hiába minden rafinéria, a túlélésért folytatott küzdelemben sorra meghalnak a fiatalok, a barátok sorra elhagyják őket, s a végén Kurázsi mama egyedül marad, mint az ujjam.

 A tanácsadó szektorban a legtöbbet azzal a kérdéssel találkozunk „Miért nem működik?”. Olyan okosan találtam ki, annyi erőt és energiát fektetek bele, olyan jó a cucc, annyit marketingelek, a többieknek olyan jól megy, nekem miért nem működik? A saját bőrömön is tapasztaltam, hogy a problémákat mindig egy szinttel mélyebben kell megoldani, mint ahol jelentkeznek. Ennek sok síkja van, de most egyetlen dologra szeretném felhívni a figyelmeteket: az ár és a termék/szolgáltatás minősége közti összefüggésre – nem a valóságban, hanem a marketing-valóságban, azaz a fogyasztók fejében.

Molnár-Bánffy Kata

Kedves Lányok, Asszonyok, Lédik és persze jelenlévő bátor férfiak!

Harminc nagy interjúnk volt az Önálló nők sorozatban eddig. Volt köztük vállalkozó és polgármester, édesanya és kékharisnya, cukrász, ékszerész, statisztikus, író, és, és, és… Azért beszélgettünk velük a Ladies First blogon, hogy inspiráljunk Benneteket is. Minden lépés, amit megteszünk, ahelyett, hogy üldögélnénk a babérjainkon, nem csak minket visz előre, hanem a közösséget is, amiben élünk, legyen az család, otthon, munkahely, lakóhely és sorolhatnám.

Az inspiráló nagyok után most átalakítjuk kicsit a honlapot.

Veress Kata

Ha az ember meghallja azt a szót, hogy „statisztika”, elsőre száraz számsorok végtelen tengere és gazdasági kérdések jutnak az eszébe. Ám ha bárki felkeresi a Központi Statisztikai Hivatal ügyfélszolgálatát kiderül, hogy ott az élet (szó szerint) bármely területéről rengeteg érdekes információhoz juthat. Vukovich Gabriella beleszületett ebbe a világba. Az élet úgy hozta, hogy nem csak statisztikusként és demográfusként lépett édesapja nyomdokaiba, hanem a hivatal elnökeként is. Az interjúból nem csak az derül ki, hogy az ő kevésbé ismert világa valójában mennyire színes és sokrétű, hanem az is, hogy az Amerikától Afrikáig gyűjtött tapasztalatokkal a háta mögött mekkora alázattal és elhivatottsággal szeretné elérni, hogy (szó szerint) imádott intézménye a világ legjobbjai közé kerüljön.